Egy Evolúciós Mese – I. Rész

Bea és Anikó vezetett meditációit hallgatva, gyakran találkozhatunk egy sajátos kifejezéssel, még pedig „a mi Emberi és Kozmikus szívünk” fogalmával. Ez a szófordulat, például a Mer-Akai meditációban, bele van szőve a vezetésbe. Idővel az “Emberi és kozmikus szívünk” hivatkozás egy finom, de határozott tudatosságot ébreszt a hallgatóban, új felismeréseket nyit meg.

Ennek a tudatosságnak a meghatározásával kapcsolatosan, először az orosz Matrjoska babák jutottak eszembe, a csökkenő méretű, fából készült babák készlete, amelyek egymásba illeszthetők, vagyis újabb és újabb rétegek és burkok építhetők a belső köré. Mert mi is ilyenek vagyunk. Fizikailag megtestesült testünk, amely az emberi szívünket tartalmazza, az Égi Lelkünk testén belül nyugszik, amely a kozmikus szívünket foglalja magába.

A 2017-es évben, amikor az a kollektív emlék nyílt fel a térben, hogy mit is jelent a Csillagemberi lét küldetése és ígérete*, fontos, hogy kitágítsuk tudatosságunkat, hogy befogadhassuk Égi Kozmikus Lelkünk evolúciós történetét. Ezáltal elkezdhetünk a jelenlegi inkarnációs történeteink korlátozott keretein túlra látni, és a tágabban értelmezhető galaktikus emlékezetünk tükrében elkezdhetjük magunkat azoknak a hatalmas létezőknek érezni, aki megformálta jelen sorsunk programját.

Tehát hasznosnak bizonyulhat, megismerni a kozmikus énünket bemutató evolúciós történetet, amelyet Amorah Quan Yin “Az emberiség evolúciója a Plejádokbeliek perspektívájából” című könyve  mutat be. Bea és Anikó 120 tanítványukkal együtt, nemrégiben egy újabb napot töltöttek el ezen evolúciós történelemnek a megismertetésével, és a mi kis Bellinghami, WA csoportunk is követte őket néhány hét múlva.

A könyv egy lenyűgöző bevezetéssel kezdődik: „Mit is jelenthet egy olyan mikroszkopikus naprendszerben élni, amely olyan bolygókból áll, mint a Vénusz, Mars, Maldek és a Föld, amelyeket kozmikus mérföldkövekként tartanak számon? Ez a naprendszer csupán egy mikrokozmosza egy elképzelhetetlenül tágasabb létezésnek… Olyan világban élünk, amely az idő és a tér szekvenciájából áll. Ezt bizonyítja a nagy precessziós ciklusok köre, amelyet percekben, napokban, évszakokban, és az életeinkben mérünk, abban az időrendiségben, ahogy a naprendszer bolygói benépesültek, egyik ezredfordulótól a másikig tartó fejlődési ciklusokként. A szekvencia minden evolúciós folyamat természetes rendje, és ez a harmadik dimenzió sajátja. Gondolhatunk úgy is önmagunkra, mint vízkereső varázspálcákra a felsőbb énünk kezében, amely tapasztalatai által érez és tanul. Arra vagyunk ösztönözve saját Alkotóink által, hogy bevonzzuk azokat az élettapasztalatokat, amelyek segítenek minden életünkben megvalósítani céljainkat… “(Pleiadian Perspectives Page 3).

Amorah sajátos definíciója rólunk, mint „vízkereső varázspálcákról” egy dinamikus képet fest számomra. Úgy látom, hogy amikor az életünket élve „itt lent” ösztönösen, vágyakozóan és gyakran vakon felfelé tapogatózva keressük a tudást és a Felsőbb Énünk tapasztalását, s ezzel párhuzamosan ez a Felsőbb részünk is kinyújtja kezét lefelé azért, hogy tanuljon és tapasztaljon abból, amit az élet ebben a dimenzióban hozhat. ** Ez a spektrum együttműködik sok szinten, és amint azt Amorah mondja, segít bevonzani azokat az élettapasztalatokkal, amelyek elindítanak minket a kiteljesedéshez.

A Plejádi Perspektívákban elmondott evolúciós történelem körvonalazza a mi Földünk előtti történelmet és a karmikus minták fejlődését a Naprendszeren belül. A Vénuszon, Marson, Maldeken és még most itt a Földön is még mindig lejátszott elsődleges tudatalatti és tudatos karmikus mintázatok mentén, mint: arrogancia, függőség, előítélet, gyűlölet, erőszak, áldozat szerep és szégyen. (Plejádi perspektívák 238 oldal)

Amorah könyvének nagy részét nem könnyű olvasni. Miközben sok és hosszú fejlődési ciklusokon vezet át minket, több százezer évet ölelve át, láthatjuk amint különböző bolygóközi civilizációk ígéretesen fejlődnek a Foton öv ölelésében, hogy hatalmasat zuhanjanak amint kikerülnek onnan. A különböző civilizációk történetei azt a komplex dinamikát mutatják be, amely az elsődleges karmikus mintákat teremtette. Ezeknek mély gyökereit! Mindegyik bolygó, különböző okokból végül lakhatatlanná vált, Maldek pedig teljesen felrobbant.

Amorah könyve 1996-ban jelent meg és többségében Ra, (a Plejádokbeli Arkangyali Közösség képviselője, akik tagjai a Plejádokbeli Fényküldöttségnek) üzeneteit tartalmazza. Lenyűgöző a párhuzamot látni Amorah könyve valamint Bea és Anikó Csillagnemzetségek könyve  között, amit Bea és Anikó 2005-ben jelentettek meg.

Amorah evolúciós meséje a Vénusz benépesítésével kezdődik. Amorah verziójában a Vénusz első lakói Andromedabeli angyali lények egy csoportjai voltak, akik arra kértek lehetőséget, hogy megtapasztalhassák az önmotivációt és szuverenitást. Bea és Anikó elmondják, a Csillagnemzetségek tanításaiból merített tudásuk alapján, hogy ez a csoport valójában az Androméda csillagkép bizonyos csillagairól származó Pegazus küldöttek voltak, akik nem tudtak visszatérni a csillagotthonukra, Mirachra. (Az egész csodálatos történetet lásd a Csillag-Sorsok és a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvben).

Amorah/Ra azt is elmondja, hogy „A Föld és az egész napgyűrű a Plejádok központi napja, Alcyone körül kering. Napunk a Plejádok nyolcadik csillaga. Mivel a legtávolabbra elhelyezett naprendszer vagyunk a plejádi klaszteren belül, így mi vagyunk az utolsók is, akik spirituális létezővé alakulhatunk át. A Plejádi Fény Nagykövetei spirituálisan magasan fejlett létezők, akik a napgyűrűnk ötödik és hatodik dimenziós őrzői” (Plejádi perspektívák, 11 oldal).

A Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok könyvből megtudhatjuk, hogy a napunk, a Plejádi család tagjaként, miért is szakadt olyan távolra a Plejádi klasztertől. Ezt a hihetetlen történetet a 175-181 oldalakon olvashatjuk. Röviden összefoglalva, a mi napunk, Solana, a 7 Plejádokbeli lánytestvér kis Napfivére volt, és az analógiák szerint a teremtés ciklusaiban Vízöntő gyermekként született. Ahogy elérte létezésének serdülőkorát, Vízöntő személyisége vadul hajtotta őt a szabadság felé.

“A lázadó angyalfi, aki nem kívánta apja nyomdokait követni, és egyszerűen kilépett a neki szánt sorsmederből, elmenekült a nem kívánt feladat terhe elől.

Solana háborgó lelkének viharai hatalmas naptüzekben, szélvészekben törtek a felszínre, amelyet nap, mint nap táplált álmodozó szívének sok-sok vágyképe olyan világokról, izgalmas kalandokról, amelyek őt tükrözhetnék, és ahol nem neki kell táplálnia egy statikus világmindenség ijesztő képzetét.

Míg egy ponton – az akkori Vízöntő világkorszak idején – a lázadás belső tüze olyannyira felgyorsította a keringését, hogy lendületet vett és egyszerűen kirepítette magát a korábbi spirális füzér neki szánt pályájáról. Szinte maga is alig merte elhinni, hogy terve sikerrel járt, hogy mégis „világgá mehetett” és semmi nem tartotta őt vissza, egyetlen atyai kéz sem húzta vissza, hanem egyszerűen valóban szabaddá lett!

Öröme határtalan, teremtő vágya végtelen kút volt, hátra se nézett csak követte álmai oly sokszor előrefestett lábnyomait. Egy külön világot akart teremteni, a saját útján akart járni. …” Ahogy Bea és Anikó írják (Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok):

„És ekkor egy nagyon fura dolog történt. Abban a pillanatban ugyanis, ahogy Solana duzzogva, dühvel és a saját útjának teremtési vágyával, a „nem vagyok hajlandó feláldozni mindent ezért a szolgálatért” érzésével kitépte magát a Plejádok spiráljának vonzásából, egyszer csak mintha a szívéből kiszakadt volna valami, amitől hatalmas fényt veszített. Energiát veszített lénye sugárzó erejéből és zuhanni kezdett, s egy hatalmas fekete örvény szippantotta magába. Sodródni, zuhanni kezdett ellenállhatatlanul, minthogyha egy fekete, sötét szakadék rántotta volna magával. …

És ott, ebben a zuhanásban ez a szegény Napfivér megélt egy a mi felejtés fátylunkra emlékeztető amnéziát is. Az egyik pillanatban még egy nemes, gyönyörű küldetésre kiválasztott és a beavatása útját élő csillagherceg volt, majd a következő pillanatban a sorsát elveszítő és a sötétség mélységei felé zuhanó létező lett! Aztán valahogy ez a szédítő zuhanás mégis lelassult és ott, a 4. dimenzió létsíkján megkapaszkodott és megállt az égbolt feketeségében nyílt szakadék terében. Egy nagyon furcsa létállapotba jutott ez a csillag. Egy hihetetlen mély magány és egyedüllét lett úrrá rajta. Egy sorsa vesztett, és önmaga által száműzetésre ítélt létező útja ébredt benne. …

Ekkor egy nagyon mély szomorúság és fájdalompalástot vont a válla köré és az egész léte köré. Ez a palást teremtette meg a 4. dimenzión működő felejtés fátylát. Ez Solana felejtése!

El akart felejteni mindent, mert ha már nem lehetett a része annak, aminek korábban volt, akkor már csak inkább felejteni akart és így felejtett is. …” (Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok)

Végül, amikor a Foton öv első ébresztő sugarai újra elérték őt, elérték a tudatosságát és kicsit megmelengették kihűlő szívét, akkor kezdett csak ráébredni arra, hogy mi is történt vele valójában. Akkor kezdett újra emlékezni arra is, hogy van egy kötelék, amely őt egykor egy magasabb dimenziósíkhoz és egy sokkal magasabb rendű célhoz kapcsolta!

Solana ébredező tudatosságára reagálva a kegyelem és a megbocsátás isteni fénye kinyújtotta felé kezét, és egy csillaghidat hozott létre Plejádokbeli testvérei és szülei felé; az ő családja felé.

Bea és Anikó elmondása szerint: „Ez a csillag tulajdonképpen Kegyelmet kapott és egy nagy lehetőséget is egyben! Ezzel a kegyelmi pillanattal kezdődött meg a Naprendszer genezise. Leírhatatlanul gyönyörű érzés volt szinte Solana szívébe bújva átélni belülről minden teremtő mozdulatát, és érezni azokat az álmokat, amelyekből a bolygók megfogantak, mielőtt még felhelyezte volna őket sorban a saját ölelésének, szeretetvonzásának orbiszába! Átélhettük hát, ahogy Solana az emlékeiből harmadik dimenziós bolygókat gyúrt maga köré – talán testvéreire emlékezve bennük és általuk! Tehát saját emlékeiből összegyúrta a Naprendszer egészét – s ahogy egy kisfiú rakja össze óriási örömmel maga körül a hatalmas vasút ívét és mozdonyait – ő is pályára állította emlékeit.” (Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, 180. Oldal)

Tehát Solana történetének hátterét megismerve, egy mély felismerést élhetünk át, és pedig azt, hogy a Venus, a Mars, a Maldek és a Föld története maguk is olyanok, mint az orosz Matrjoska babák Solanán belül, és ezek az egymás köré rendeződő világok egy-egy mély kollektív gyógyító szférát tükröznek.

Ebben a kontextusban  Amorah/Ra magyarázata arról, hogy hol tartunk kozmikusan ebben a pillanatban még mélyebb jelentéssel bír: “… Ti, a Föld népe nem csak egy 26 000 éves Föld / Nap / Plejádi ciklus végén vagytok; az egész Plejádi rendszer, amely magában foglalja a ti Napgyűrűtöket, a 230 000 000 éves Galaktikus Központ körüli keringés vége felé tart; sőt az egész Tejút végtelenül hosszabb, a Nagy Központi Nap körüli keringése is eléri végkifejletét. Mindhárom ciklus összehangolva és egyidejűleg történteti meg az utolsó lépéseit ennek a spiráltáncnak a nagy körtáncon belül, ami egy nagyon fontos átmeneti időt eredményez… ”

Amaorh/Ra továbbá elmagyarázza, hogy elhagyjuk „Az Önmegismerés és Feltárás Evolúciós Spirálját”, amelyben milliárd éveket töltöttünk a tudat összes elképzelhető lehetőségeit megtapasztalva, Fényt és Sötétséget egyaránt. Ebben a ciklusban mindent megéltünk, áldozat és elnyomó/támadó is voltunk, minden szempontot láttunk és meg is cselekedtünk, hogy megtanuljuk a létezés minden aspektusát. Az új Galaktikus Ciklus, amelybe belépünk, “A Mesterré válás és Kiteljesedés Evolúciós Spirálja” lesz. (Pleiadian Perspectives, 190-191. Oldal).

Ezzel a perspektívával most térjünk vissza Solana történetéhez és a Naprendszerhez – az Emberi és Kozmikus Szívünk történetéhez. Azt látjuk, hogy a megváltásért és a visszatérés útjának kimunkálásáért Solana megalkotta a bolygókat maga körül, melyben mindegyik bolygó eltérő karakterrel és potenciállal rendelkezik. A különböző bolygók tükörként szolgálnak Solananak, és kissé ironikusan egy lázadó Vízöntő csillaglélek álmaiból születtek, hogy önmagát szemlélje bennük. Láthatjuk, ahogy Solana eredeti nagy álma ezekről az izgalmas kalandos világokról fokozatos csökken, ahogy az élet elenyészik a Vénuszon, majd a Marson és végül a legdrámaibb módon a Maldeken.

Maldek és az azt fenntartó Fény Létezők felrobbanásával és teljes széthullásával, valamint az ott elültetett ígéret elvesztése miatt Solana mély bánatba és kétségbeesésbe esett. Csillapíthatatlan vágyat érzett arra, hogy hazatérjen csillagcsaládjához. Fájó szíve kegyelemért könyörgött, miközben ráébredt arra, hogy saját önelfogadási tettei valamint bukásának elfogadása nem elegendő ahhoz, hogy visszarepítse otthonába. Rájött, hogy visszatérésének megvalósításához a Naprendszer mini világegyeteme lakóinak, vagyis a Solana által létrehozott és fenntartott új családja minden egyes tagjának is el kell jutnia a személyes és kollektív karmikus folyamatai végső megváltásához.

És ez volt az a pillanat, amikor Solana szenvedélyes és könyörgő imájára válaszul, az Isten/Istennő egy hazahívó hangot árasztott ki a térben…

Végezetül álljon itt még egy részlet a Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok című könyvből:

„Mindebből megérthettük azt is, hogy a Naprendszer világa, Solana birodalma olyan lelkeket gyűjt és vonz magához a rezonanciák örökérvényű elve alapján, akik valamilyen módon lázadó lelkek lehettek maguk is. Tehát a Naprendszer és ezen belül a Földbolygó különösen, egy kollektív gyógyító élettér, mégpedig azokat az emberlelkeket gyógyítja és igyekszik visszavezetni az útjukhoz, akik eltévelyedtek, és megtagadva sorsukat elveszítették eredendő küldetésük belső hangjait, bármely csillagnemzetséghez tartoznak is a gyökereik.

Még ha ez nem is könnyű tükör, azt kell mondanunk, hogy szinte minden földlakó sorsában valahol megbújik egy nagy lázadás emléke, amikor ki-ki letért arról a sorsösvényről, amely számára rendeltetett. Ezért vagyunk éppen itt, keresve közösen a Megváltás lehetőségét, remélve, hogy egy közös álom hídján mindannyian megtaláljuk a hazavezető ösvények lámpásait, amelyek minden hazavágyakozó lelket a maga csillagbölcsői felé emelhetnek majd!”

Folytatjuk majd ezt a történetet az Evolúciós mese II. részével. Melynek témája az lesz, hogy „Mit is hordozott az Isten/Istennő hazahívó szignálja?” Majd olvashatunk a Fényszövetség létrejöttéről és a Föld, mint a megváltás bolygójának megteremtéséről…

Szeretettel, Leslie

(Dr. Czeizel Beatrix és Greskó Anikó: Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok, és Amorah Quan Yin: The Pleiadian Perspective on Human Evolution című könyvei alapján)

Megjegyzések:

*(https://stellarnations.wordpress.com/2017/01/25/rise-up-the-year-of-the-cosmic-human/   and   https://stellarnations.wordpress.com/2017/04/12/the-divine-plan-of-the-years/)

** https://stellarnations.wordpress.com/2017/03/10/303/

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Create a free website or blog at WordPress.com.

Up ↑

Create your website at WordPress.com
Get started
%d bloggers like this: