Leslie Powell Shankman

Hát itt vagy! Ráleltél erre az internetes oldalra, blogra és talán a kapcsolódó könyvekre, meditációkra is. Üdvözöllek!

Ha hirtelen egy belső kíváncsiságot és izgatottságot érzel…, és vonz annak lehetősége, hogy ezekkel az anyagokkal és információkkal kezdj el élni és dolgozni, akkor pedig úgy mondanám… „Üdvözöllek Itthon!”

Ebbe az utazásba 2013 májusában kóstoltam bele először, amikor is megismerhettem a következő könyvet: Csillagnemzetségek-Lélekcsaládok; A Tejút Galaxis kozmikus történelmének krónikája. https://csillagnemzetsegek.hu/?ctt=2&konyvid=3#.Ww5Tn6SFND8

Felvillanyozott ez a könyv, és 2 hónap alatt végig is olvastam mind a két kötetét (az angol nyelvű kiadás 2 kötetben jelent meg – fordítói megjegyzés). Visszatekintve már látom, hogy amíg az első olvasat az elmém számára egy bizonytalan fokódzkodó volt, ahogy megkísérelte rögzíteni a képeket és az információkat, addig ugyanez a szívem számára egy lobogó fáklyát jelentett. Valami bennem nagyon mélyen rezonált a csillagvilágokkal és a bemutatott ösvényekkel. Azóta is újra és újra hívást érzek vissza a könyvekhez, és minden alkalommal elámulók a történetek egyre csak fokozódó elevenségén és érthetőségén.

A Blog oldal és minden hozzá kapcsolódó anyag arra invitál, hogy emlékezz arra a részedre, ami a csillagokhoz; a te csillagtudatosságodhoz kapcsolódik. Amikor újra életre keltjük tudatosságunknak ezt a szintjét, akkor ezzel tudatára ébredünk valódi célunknak is. Újra igazodunk az eredeti sorsunkhoz, és egy belső sürgetettséget érzünk arra, hogy éljük is azt. Ez azért van, mert a lelkünk számára kijelölt ösvényre való visszatérés nemcsak önmagunknak, hanem az egésznek az egységbe rendezését is jelenti.

Valódi célunk és feladatunk oly módon van jelen a mindennapi életben, ami átalakít bennünket és a környezetünket is. Ez az a mágikus alkímia, ami akkor születik meg belőlünk, amikor csillagotthonainkra emlékezünk; amikor a csillagokból érkező tanító és gyógyító sugarakat a 13 Csillagnemzetség, a 13 Lélekcsalád eleven, gyönyörű, gyengéd és örömteli megnyilvánulásaiként ismerjük fel.

Ennek a 13 léleksugárnak a felfedésével lehetővé válik számunkra, hogy a sorsunkba Csillagemberekként lépjünk, ami az eredeti küldetésünk a Teremtőtől. Mint Csillagemberek kaptuk a felhívást, hogy kelyhekként, tartókként, közvetítőkként nyilvánuljunk meg a 13 léleksugár számára. E sugarak célja, hogy rajtunk keresztül, a mi életünk által fejezzék ki csillagtudatosságuk legszebb álmait a Földön. Ez a valódi sorsunk, és Bolygónk, Gaia, mindent megad számunkra, ha képesek vagyunk élni ezzel a csodálatos lehetőséggel…

A nevem Leslie Shankman, és a Washington állambeli Bellingham-ban élek, magasan fenn az Egyesült Államok északnyugati sarkában, az óceán partjánál és a kanadai határtól kicsit délre. Emberek kis csoportját vezetem itt, akik elkötelezettek abban, hogy a havonkénti összejöveteleink alkalmával közösen fedezzük fel ezt a bizonyos lehetőséget. E Blogon közzétett írásaimon keresztül kínálok perspektívákat és útmutatást ahhoz, hogy a csillagtudatosság hogyan kelhet életre az életünkben. Kérlek, hogy szólj hozzá, illetve oszd meg mindazt, amit ezek az írások kiváltanak benned.

Egy kicsit magamról és az orientációmról… 1954. június 13-án születtem az Egyesült Államok másik partján, a New York-i Brooklynban. Ez a „mindkét oldalról érkező” – a keleti és a nyugati partról – élmény talán egy jó hasonlat a reinkarnációmhoz. Az Ikrek jegyében születtem Mérleg Ascendenssel, tehát éppen ott, ahol a dualitás, illetve az egyensúlyba kerülés a meghatározó. Majd az első házban, az „Én vagyok”/önazonosítás házában, két ellentétes minőség helyezkedik el egymáshoz közel: a Szaturnusz-féle szerkezetalkotás erélyes és szigorú alakisága, valamint a Neptunusz bizonytalan tágulékonysága. Ezek az ellentétes hatások egy parancsoló szükségszerűség formájában kerültek kifejtésre, mely szerint fordítsak figyelmet az élet részleteire, ugyanakkor nyújtózzak kifelé a spirituális impulzus legszélső határáig (kivéve az ifjabb éveimet, amikor egy neptuni zűr-zavarban éltem).

Úgy tűnik, mintha az élet által produkált polaritások között ingadoznék napról napra, évtizedről évtizedre. Valójában ezt kívánja mindannyiunktól az élet ebben a duális hármadik dimenziós világban. És éppen ezáltal tudjuk csillagtudatosságunkat beleszőni Földi életünkbe…

A 20-s éveimben nappal üzletember voltam, és egy csomó pénzt kerestem. A munkaidőn túli órákban pedig az „energiatest-kezelésről” tanultam, illetve szereztem tapasztalatokat róla. Minden alkalom hozott fel sejtszintű emléket egy 3D-s IMAX színes minőségben, és az emlékek között számos traumatikus is volt, melyeket nem igazán tudtam feldolgozni és befogadni.

Talán ennek eredményeként késztettek a harmincas éveim megfutamodásra, és kötöttem ki aztán egy jóga ashram-ban. A 2 hónaposra tervezett látogatásból 5 év lett, és gyakorlati alkalmazásokon, valamint a jóga tanulmányozásán, tanításon, főzésen és az ottani konyha irányításán keresztül tapasztaltam meg először, hogy hogyan válik valami igazán megalapozottá ebben az életben. Ott találkoztunk és házasodtunk össze a férjemmel, és a 2 gyermekem közül az első is ott született.

A 40-es éveimben visszacsatlakoztunk a 90’-es évek társadalmába, elhagyva az ashram közösség fészkét. Nagyon megrázó volt. Képtelen voltam újra beilleszkedni a munkára való jelentkezés rendszerébe, így aztán különböző tevékenységeket folytatva önálló vállalkozóként töltöttem azt az évtizedet.

Mivel mindig jelen volt bennem egy elképzelés arról, hogy majd ha 50 éves leszek, utána fogom megtalálni az „igazi” célomat és a munkámat, ezért izgatottan közeledtem ahhoz az évtizedhez. Azonban sokkoló volt elérni ezt a pontot, és megtudni, hogy rosszindulatú méhrákom van. Így 2003-től 2004-ig kihagytam egy évet, hogy részt vegyek egy mély gyógyulási utazáson. Végül meggyógyultam, és ez a rendkívül gyakori sejttípus – amit általában csak kezelni lehet, de száműzni nem – azóta sem jelent meg újra. Ez a nyugati gyógyászat szereinek segítségével, valamint rengeteg alternatív kezeléssel és belső munkával történt.

Azonban a valódi gyógyulás egy sokkal mélyebb szinten következett be. Valójában már nem igazán akartam élni. Azonosultam azzal, hogy a testemben vagyok, akárcsak minden élet a rengeteg érzelmi fájdalmával itt a Földön, de nem hiszem, hogy valaha is teljesen a testemben lettem volna. Nagyon dühös is voltam. Dühös Istenre! Annak az érzésnek voltam a tudatában, hogy egy nagyon barátságtalan univerzumban élünk egy alávaló és szeszélyes Istennel. A betegség volt az én útelágazásom, feltéve azt a kérdést, hogy szándékomban áll-e újraértékelni az egészet, és vállalom, hogy itt maradok, vagy kiszállok. Őszintén szólva, ha nem lett volna egy 10 és egy 12 éves gyermekem és egy férjem, akkor lehet, hogy kiszálltam volna.

De az Isteni Kegyelem áradata vezetett, és a betegség meg a kezelés, ami a láthatóból és a láthatatlanból egyaránt megnyilvánult felém, megmutatta, hogy az Univerzum tiszta szeretet. Végül hagytam, hogy az a hang, amiről mindig is éreztem, hogy a vezetőm, inkább egy bizalmas jó barátom legyen, a bizalmatlanságom és a cinizmusom tárgya helyett. Beláttam, hogy amit kegyetlenségként tapasztaltam meg, az nem a Teremtő szeszélyességéből fakad, hanem az emberek döntéseiből. Felfogtam, hogy korlátlan uralommal rendelkezem önmagam és a választásaim felett, és az élettapasztalatok megváltoztatásának egyetlen módja az, ha aszerint élek, hogy az életben a Szeretet a motiváló erő.

Szóval e mély gyógyulást követően már jelentőségteljesen töltöttem el az 5. évtizedemet. Részt vettem néhány tanfolyamon, hogy Képesített Nővér Asszisztens lehessek, és elkezdtem olyan emberekkel foglalkozni, akik az utolsó éveiket élték. Micsoda ajándék voltunk egymás számára! A gyakran sürgős fizikai és érzelmi szükségleteik kielégítése által segítettek megtanulnom, hogyan kell teljesen a jelenben lenni. Én pedig abban tudtam segíteni, hogy elfogadják a korral járó veszteségeket, és hogy másképpen tekintsenek a közeledő transzcendenciára, ami természeténél fogva megjelenik az élet vége felé

Ezen törekvésem során megtaláltam annak módját, hogyan legyek jobban benne a testemben, de mégis kapcsolatban maradjak velük a közeledő halál általi kiterjedésükben, és a magasabb világokba való repülésükben, ami után a benső lényem mindig is sóvárgott. Sokan közülük igazán szépen haltak meg, a fény érzékelhetően áradt át rajtuk. Szerintem ez azért volt, mert támogatást kaptak a következő fázisuk felfedezéséhez, és mert képesek voltak elengedni a félelmüket.

Az emberek átvezetésével a halálba igazán kézzelfoghatóan tanultam meg egy lényeges igazságot. Ez pedig az, hogyha egyidejűleg elfogadjuk két ellentét igazságát, akkor az ellentétük felülmúlható, és valahogy egy harmadik, új állapot hozható így létre. A halál folyamata mutatta meg számomra, hogy a gyakorlatban hogyan működik ez az igazság. Láttam, hogy amikor valaki megkapta a támogatást, és lehetővé vált, hogy a veszteségeit (képességbeli, illetve maga az élet) teljes részletességgel szemlélje, illetve bánkódjon azokon, és aztán amikor a támogatás során ugyancsak lehetővé vált, hogy teljes bátorsággal és bizalommal tekintsen egy még inkább transzcendens következő fázis jeleinek a közeledtére (mely jelekről társadalmunk lemaradhat, ha a demencia vagy hallucináció címkével látja el), akkor egy mindkét megnyilvánuláson túli elmozdulás, váltás következik be. Amikor valakit a halála előtti heteiben, hónapjaiban támogatok ezen végletes ellentétek közötti áthaladásában, végül mindig megjelenik egy harmadik dolog: “…a Békesség, mely minden értelmet meghalad.” (Pál Apostolnak a Filippibeliekhez írt levele, 4:7)

2013-ra a belső hangom hangosan szólt hozzám, hogy hagyjam abba ezt a gondviselői törekvést. De hát miért, mikor annyira jelentőségteljes munka? A belső válasz az volt, hogy már megtanultam azt, amit ebből a munkából kellett, és ha mások életeinek apró részleteivel töltöm tovább a napjaimat, akkor az már csak egy „nagylelkű szórakozás” lenne. A belső énem lényegében „megparancsolta”, hogy ideje fokozatot váltani! A saját életemet kell kézbe vennem, és meg kell tanulnom jelen lenni a testemben, és rajta keresztül leföldelni magam, anélkül, hogy ehhez a haldoklók nyújtanának támasztékot. Szent Ég!

Nos, a Kegyelem túláradó. Ekkor találkoztam a Csillagnemzetségekkel, és tényleg megtanultam jelen lenni a Földön, valamint leföldelni a fizikai lényemet az érzelmi fájdalmakkal való érintkezések nélkül. Ezáltal… és a csillagok kozmológiája által… folytattam a kiterjedésemet abba az állapotba, ami után a lényem mindig is sóvárgott: itt is és minden máshol is lenni ugyanabban az időben. A blog bejegyzések fogják ezt majd elmagyarázni, felfedezni és kiterjeszteni.

2014-ben, ahogy kezdtem ebbe már belejönni, felkértek, hogy Bea és Anikó „Szólok Hozzád” című könyvét szerkesszem egy tisztább angol változatba. Ez a projekt 1 évet vett igénybe, és egy meghitt beavatás volt a szív minőségeibe, éppen abba, amire óriási szükségem volt egy mélyebb megnyíláshoz.

Mindannyiunk számára itt ez az ösvény. Ha a lelked megmoccan, ha a szíved hevesebben ver… vagy bármilyen belső jelet kapsz… újra mondom, „Üdvözöllek Itthon”.

Az Égiek, valamint Bea és Anikó az ösvényt nagylelkűen kitisztították és előkészítették. Meghívást kaptál, hogy rálépj erre az Útra. Az Égiek vezetésével, melyre minden elkötelezett ígéretet kapott, fel fogod fedezni annak a különleges és egyedi mátrixnak a gyönyörűségét és valódiságát, ami Te vagy.

És végül arra a bizonyos végső „harmadik dologra” visszatérve, amit a csillagtudatosság kiterjedtségének véges fizikai, mentális, érzelmi, valamint spirituális testünkön keresztüli leföldelésével érhetünk el: képesek vagyunk rá, és meg is kell tennünk, hogy individuumokként egy olyan kollektívvé váljunk, amely egy időben egyediként és közösként is azonosítja önmagát; egy Fénytestként élni.

Namaste!

Leslie

 

(Fordította: Beke Gábor)

Advertisements

Create a free website or blog at WordPress.com.

Up ↑

Create your website at WordPress.com
Get started
%d bloggers like this: